Tisztelt Olvasóm!
Nem áll szándékomban diagnózist felállítani és kezelést javasolni . Mindössze csak az a célom, hogy információkkal szolgáljak és segítsem a kezelőorvossal egyetértésben történő erőfeszítéseket az egészség eléréséért, megtartásáért, valamint a betegségek elkerülése vagy megelőzése érdekében.
Abban a természeti csodában, amit az ember szervezete jelent, évezredek óta – amióta az emberiség létezik – végzi áldásos tevékenységét egy ősgomba : a Candida albicans (élesztőgomba).
Az emberi civilizáció utóbbi évtizedeiben felborult az az egyensúly, amelyre egyebek között ez a sokarcú ősgomba is éberen vigyázott.
A megváltozott körülmények között ez az emberi sejtnél is kisebb lény, egyre újabb és újabb arcát mutatja. Olyan tüneteket hoz elő szervezetünből, amelyekről csak mostanában kezdjük felismerni, hogy mögöttük ez az ezer arcát mutató, kaméleon életű gomba áll: a Candida albicans vagyis hétköznapi nevén az élesztőgomba.
***
Részlet a könyvből:
„ Abban az időben zsíradékként csak a mangalica zsírt használtuk, hiszen margarinból csak a Liga létezett, azzal a felkiáltással, hogy az süteményhez való. Én felnőtté váltam, úgy, hogy soha nem került az asztalra, de még a süteménybe se margarin, csak vaj.
Érdekes, hogy a „zsíros” krémeket a süteményekben még mindig vajkrémnek nevezzük, pedig már semmi köze a vajhoz – csak a margarinhoz.”
FIGYELEM!
Postaköltség – Magyar Posta (MPL)
A szállítási díj a megrendelt termékek összsúlya alapján kerül kiszámításra,
és a rendelés végösszegéhez a kiszállításkor adódik hozzá.
A csomagok kézbesítését a Magyar Posta (MPL) végzi az alábbi díjszabás szerint:
| Súlyhatár | Szállítási díj |
|---|---|
| 1 kg-ig | 2 578 Ft |
| 2 kg-ig | 2 625 Ft |
| 5 kg-ig | 2 959 Ft |
| 10 kg-ig | 3 329 Ft |
| 15 kg-ig | 3 672 Ft |
| 20 kg-ig | 4 147 Ft |
A kiszállítás az utánvétes postai költségen túl nem jár további díjjal.
Átvételkor kizárólag a megrendelt termék(ek) árát és a postai díjat kell kiegyenlíteni.
További információk
| Tömeg | 1200 g |
|---|
